Házirend

 

A CONGREGATIO JESU (ANGOLKISASSZONYOK)

WARD MÁRIA LEÁNYGIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA

KOLLÉGIUMI HÁZIRENDJE

 

Kecskemét, 2011. szeptember

 I. A kollégisták jogai és kötelességei

1. A kollégisták jogai

  • Minden kollégiumba beírt tanuló teljes jogú tagja a kollégiumi közösségnek.
  • Joga van a személyes figyelemre és törődésre a csoportvezető nevelőtanára részéről.
  • Joga van a tanuláshoz szükséges nyugodt körülményekhez, ezt köteles társai számára is biztosítani.
  • A Diákönkormányzat révén részt vehet a kollégium életének tervezésében, szervezésében. Javaslatot tehet a kollégiumi közösségi élet alakítására.
  • Minden kollégista részt vehet az iskola által szervezett ünnepségeken, rendezvényeken. Faliújság szerkesztésében, műsorok szervezésében és előadásában vállalhat szerepet.
  • Részt vehet szakköri munkában, énekkari foglalkozáson, sportköri foglalkozáson, versenyeken, szeretetszolgálaton.
  • Minden kollégista tanulónak joga van a pihenéshez. A késői órákban történő tanulás hetente legfeljebb 2 alkalommal, csoportnevelői nevelői engedéllyel és felügyelettel a társak pihenését nem zavarva lehetséges. A 8. évfolyam legfeljebb 21:30-ig, 9-11.-ig évfolyam 22 óráig, a 12. legkésőbb 22.30-ig a nevelő utasításait követve.
  • A kollégista tanulóknak joga van a kimenőhöz.
  • A kollégista tanuló véleményét, elgondolásait tisztelettel és nyíltan elmondhatja a kollégiumi csoport előtt, vagy igazgatójának, nevelőjének.
  • Minden kollégista élhet véleményezési jogával, a tanulók nagyobb közösségét érintő összes kérdésben egyénileg vagy valamely tanulói közösségen keresztül.
  • A kollégium diákjai tájékozódáshoz való jogukkal élhetnek a kollégiumi nevelési programra, illetve a kollégium életének egyes területeire vonatkozóan.
  • Joga van személyiségének felelős, szabad kibontakoztatására.

 

2. A tanulók kötelességei

  • Rendszeres tanulással ismereteit bővíteni, személyiségét alakítani.
  • Anyagi felelősséget vállalni környezetéért, a berendezési tárgyak épségéért, felelni a hálószoba rendjéért, tisztaságáért, rendeltetésszerű használatáért.
  • Tűz- és balesetvédelmi előírásokat megismerni és betartani.
  • Meghatározott étkezési időrendet betartani és az étkezési díjat határidőre befizetni.
  • Stúdium ideje alatt fegyelmezett tanulásával társainak is jó példát mutatni.
  • Az esti imán pontosan megjelenni és aktívan részt venni
  • Szilenciumot tartani a tanulási időben – az 1. stúdium alatt - és villanyoltás után 21:00-reggel 6:30-ig. Ebben az időben csak indokolt esetben hagyhatják el szobáikat.
  • Tekintettel lenni más csoportok esti imájára, pihenésére.
  • Bejelenteni a rendszeres iskolán kívüli elfoglaltságait a kollégiumi nevelőtanárnak, melyeket a kollégiumi ellenőrzőben a szülőnek és foglalkozásvezetőnek aláírásával igazolnia kell.

A kollégista tanulók tájékoztatása

  • Kollégiumi gyűléseken félévente a kollégiumi vezető,
  • Diákfórumon évente egy alkalommal,
  • Kollégiumi hirdetőtáblán folyamatosan tájékoztatja a kollégiumi vezető.
  • A csoportnevelőktől stúdiumok előtt folyamatos tájékoztatást adnak az éppen aktuális problémákról. A kollégisták kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban közölhetik a csoportnevelővel, a kollégium vezetőjével vagy a diákönkormányzattal.

 

II. A kollégium működési rendje kollégiumi felvétel akkor lép életbe, ha

-          a kollégista a szülő által aláírt beiratkozási lapot leadja a csoportnevelőjének,

-          a beiratkozáskor magával hozza a szükséges orvosi igazolást,

-          a betegbiztosítási kártyát a tanuló magánál tartja.

  • A diákoktól elvárjuk, hogy gyorsan és udvariasan fogadják el a tanárok és nevelők utasításait.
  • A kollégiumi tagsági viszony megszűnik, ha tanév közben elbocsátják a tanulót az iskolából, illetve a szülő kérésére előzetes egyeztetés után.  Ez esetben a szülő a Kollégiumi kijelentkezési lapot írja alá.

 

 

A kimenők rendje:

  • A kollégium területét, kimenőidőn kívül, kollégistának csak engedéllyel lehet elhagynia.
  • Egyéni kimenő esetén az eltávozási szándékot az ügyeletes nevelőnek és a portán kell bejelenteni, ahol a távozás időpontját rögzíti. Visszaérkezéskor ugyanitt rögzítjük az érkezés időpontját. A stúdium kezdése előtt 15 perccel vissza kell érkezni a kollégiumba.
  • Kimenőmegvonás esetén a büntetésben részesülő kollégisták nem hagyhatják el a kollégiumot.
  • Egyéni és csoportos jutalomkimenőre is van alkalmanként lehetőség, amit a csoportnevelő adhat.

 

 

 

A stúdiumok rendje:

  • A tanulószobai foglalkozásokon (stúdium) a tanulók folyamatosan, felügyelet mellett tanulnak. A stúdium kezdete előtt legalább 5 perccel minden tanulónak felszerelésével együtt meg kell jelennie a kijelölt tanteremben. A stúdium ideje védett, arról csak nevelőtanári engedéllyel lehet távol maradni. Minden csoportra vonatkozik a szilencium.
  • A második stúdiumtól kezdve a 9–12. évfolyamon az iskolai tanulmányi átlagnál legalább 0,5-del jobb tanulmányi eredmény esetén, illetve nevelőtanári engedéllyel lehet egyénileg vagy párosával tanulni, nyitott ajtó mellett.
  • Az uzsonnát a stúdiumok előtt fogyasztják el a tanulók.
  • Vacsora után, a harmadik stúdiumon, az 6-7. évfolyamon egyéni foglalkozásra (kikérdezés, korrepetálás) van lehetőség. A 8–12. évfolyamon a harmadik stúdium idején is kötelezően folytatódik a tanulás.

 

Telefon és egyéb műszaki cikkek használata

  • Szabadidőben és kimenőben a diáknak joga van telefonálni.
  • Stúdiumok, lelki-programok és egyéb kollégiumi programban szereplő foglakozások ideje alatt minden növendék köteles mobilkészülékét kikapcsolni.
  • Étkezések ideje alatt és villanyoltás után a telefonálás (fogadás-hívás egyaránt) nem megengedett. Ezen szabályok figyelmen kívül hagyása esetében a nevelőnek joga van a készüléket határozott időre, kikapcsolt állapotban bevonni, vagy a kollégiumba történő behozatalát átmenetileg megtiltani. Az utóbbiról a szülőket köteles tájékoztatni.
  • A kollégium nem vállal anyagi felelősséget a növendékek elektronikai eszközeiért. A növendékek saját felelősségükre hozhatnak a kollégiumba rádiót, magnót, CD és MP3 lejátszót, kerékpárt és egyéb sportszereket.
  • Játékgépek (pl. Xbox, Playstation, Nintendo, stb.) és videó lejátszók behozatala a kollégiumba nem megengedett.
  • Lap-top, fényképezőgép és videokamera behozatalához a kollégium vezetőjének az engedélye szükséges. Lap-top behozatala csak szerződés alapján történhet. A szerződés rögzíti a jogokat és kötelességeket, valamint a szabálysértés következményeit. Képi és hangfelvételek készítéséhez szükséges a kollégium vezetőjének az engedélye.
  • Villanyoltás után a zenehallgatás nem megengedett!

 

Öltözködés

  • A kollégium folyosóin, közös helyiségeiben – stúdiumok után - a tanulók hálóingben, pizsamában nem jelenhetnek meg. Ilyenkor legalább fürdőköntös használata kötelező.
  • A hálótermekbe csak a kollégiumi diákok és a nevelők mehetnek be. A szülők rendkívüli esetekben, nevelői engedéllyel tehetik ezt meg. A szülők és a hozzátartozók csak az aulában tartózkodhatnak.

 

Hétvégi programok

  • Az iskola által szervezett közös hétvégi program esetén a kollégisták hétvégére kötelezően a kollégiumban maradnak, nevelőtanári felügyelet mellett. Ilyen esetekben ellátásukról, tanulásukról stúdium beiktatásával az iskola gondoskodik.
  • Egyéb alkalmakkor egyéni vagy csoportos bent maradás csak indokolt esetben és kollégiumvezetői engedéllyel lehetséges. Csoportos bent alvás esetén felügyelet mellett, szervezett foglalkozásokon való részvétellel lehetséges. Egyéni szállásigényeket indokolt esetben, hozzájárulás befizetése esetén tudunk kielégíteni. Étkezésről a bent maradóknak maguknak kell gondoskodniuk.
  • · A hétvége valamely tanulótársnál való eltöltéséhez az érintett két család írásos beleegyezése és a csoportvezető nevelőtanár engedélye szükséges.
  • · A vasárnapi visszaérkezés után nincs lehetőség kimenőre.

 

Étkezés

  • · Egészségügyi okok miatt a hálószobákba semmiféle romlandó élelmet nem lehet bevinni.
  • · A tanulók csak az ebédlőben és a melegítőkonyhában étkezhetnek. A hozott élelmiszer a kijelölt hűtőben névvel ellátott dobozban tárolható, melyet minden hétvégén haza kell vinni fertőtlenítés céljából.
  • Hiányzás esetén, telefonon le kell mondani az étkezést a gazdasági irodában és a várható érkezési időt jelezni kell. (Tormási Éva: 76/416-418)

 

Balesetvédelem

  • A személyes tulajdonú elektromos eszközök csak nevelői engedéllyel, érintésvédelmi ellenőrzés után, felügyelet mellett használhatók.
  • Az ablakokba felülni, felállni tilos!

 

Pénz és értéktárgyak

  • · A hozott zsebpénz összegét a szülő jelzi a kollégiumi ellenőrzőben a tanuló érdekében. A megérkezéskor nevelőnek átadott pénzért tudunk felelősséget vállalni.
  • · Az iskola életét segítő iskolarendőr a kollégium ügyeivel is foglalkozik. Az együttműködés feltétele, hogy a személyes tulajdonú tárgyak eltűnését az ügyeletes nevelőnek azonnal, és a kollégiumi csoport nevelőjének jelezni kell. A nevelő kötelessége a keresés elindítása, irányítása. A tanuló jelenlétében szekrények, táskák, stb. átvizsgálása.

 

Betegek a kollégiumban

  • Betegség esetén a kollégista tanuló az elkülönített betegszobában tartózkodik. A felügyeletről a kollégium gondoskodik.
  • A fertőzés miatt a kollégista mielőbbi hazautazása javasolt.
  • Ha a diák krónikus betegségben szenved, rendszeresen gyógykezelésre szorul, vagy gyógyszerallergiás, a szülő tájékoztassa a csoportnevelőt!
  • A kollégiumba szükséges hozni: 2 váltás ágyneműt, váltás fehérneműt, 2 törölközőt, vászonzacskót a szennyesnek, varrófelszerelést, egyenruhát, WC. papírt, zsebkendőt, szappant.

 

A kollégisták egészségének védelme

  • A kollégisták az udvaron, a tornateremben, edzéseken és sportfoglalkozásokon felnőtt felügyeletével a megfelelő öltözékben (sport ruházatban) vehetnek részt.
  • A kollégisták rendszeres egészségügyi felügyeletét, a betegek ellátását az intézmény iskolaorvosa és az iskolai védőnő biztosítja.

 

III. A helyiség és a területhasználat szabályai

A kollégista tanulók az intézmény létesítményeit, helyiségeit csak nevelő felügyeletével, ill. engedélyével használhatják. Ez alól felmentést csak az iskola igazgatója adhat.

Az intézménybe érkező szülők, illetve idegenek belépését a portaszolgálat ellenőrzi.

Dohányzás és alkohol fogyasztása szigorúan tilos a kollégium területén.

 

IV. A kollégisták feladatai környezetük rendben tartásában

Minden kollégistának kötelessége a kollégium rendjének, tisztaságának megóvása.

Napi beosztás szerint történik a közösen használt helységek takarítása (fürdőszobák, hálótermek, ebédlő). A szobák rendjét naponta szobapontozással értékeljük.

Minden kollégistának joga van a hálók ízléses és az erkölcsi normáknak megfelelő dekorálásához, a háló tartozékainak sérülése nélkül. (A képek, poszterek felragasztásához kizárólag blu-tech-et szabad használni, cellux vagy más ragasztóanyag alkalmazása gyakorlati okok miatt tilos.)

A hálók rendje: A szobákban minden reggel szellőztetni, portalanítani, ha szükséges takarítani kell. Rendet kell hagyni az ágyon, az asztalon. A ruhák, cipők a megfelelő szekrényben legyenek!

 

V. A mulasztások igazolása

A kollégista tanulónak hiányzását – stúdiumról, kötelező-, ill. tanórán kívüli foglalkozásról – írásban kell igazolnia. Ezt a különórát adó tanár, edző illetve a szülő teheti meg.

Más esetekben orvosi, vagy egyéb hivatalos igazolása kell a mulasztást igazolni.

A kollégista a szülő előzetes írásbeli engedélykérése alapján is távol maradhat foglalkozásról. Az igazolást az engedélykérés nem helyettesíti.

 

VI. Tanórán kívüli foglalkozások

Az iskolában, hétfőtől csütörtökig, 14:00 és 16:00 között van lehetőség felnőtt felügyelete alatt tanulni, 13:00 és 14:00 között tanári felügyelet mellett játékkal, szabadidős tevékenységgel foglalkozni.

A tanulószobai foglalkozásra a nem kollégista tanuló felvétele a szülő kérésére történik. A foglalkozásról való hiányzást a szülőnek igazolnia kell. A tanuló a tanulószobai foglalkozásról csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhat el. A kötelező csoport-foglakozásokon a kollégiumi munkarend szerint köteles részt venni a tanuló.

A tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások egyénileg kialakított rend szerint a szabadidőben történnek. /Könyvtárhasználat, sportolás, szakkörök, kulturális rendezvények látogatása/ A szervezett szabadidős tevékenységek csoportos formában, felnőtt vezetésével történnek.

 

VII. Jutalmazások, büntetések

Jutalmazások

A kollégiumban – tanév közben – a kollégista példamutató magatartásáért, folyamatos, jó tanulmányi eredményéért, szorgalmáért, a csoport érdekében végzett közösségi tevékenységéért, a kollégiumon kívüli versenyeken, vetélkedőkön való eredményes szerepléséért elismerésben, jutalomban részesül.

Az elismerést írásban a szülő tudomására kell hozni. Formái: kollégiumi nevelői dicséret, kollégiumi nevelőtestületi dicséret.

 

Büntetések

A kollégiumi házirendet megsértő, vagy igazolatlanul mulasztó tanulót büntetésben lehet részesíteni. A fokozatai: nevelői figyelmeztetés, intés, rovás; - igazgatói figyelmeztetés, intés, rovás; - fegyelmi eljárás, - eltanácsolás az intézményből.

 

 

VIII. A szülők tájékoztatása

A kollégiumvezető a szülőket a kollégiumi szülői értekezleten – minden félév elején – tájékoztatja. A kollégiumi csoportnevelő az intézmény szülői értekezletein, fogadóórán ad tájékoztatást az egyes tanulók előrehaladásáról, illetve telefonon történő egyeztetetés esetén megbeszélés szerint.